Milyen vitaminokkal egészítsd ki táplálkozásod ha vegán vagy?

2022.03.25.

Amikor a vegán életmódot választod, néhány alapvető szokást meg kell változtatnod, hogy életed kövesse a vegán életformát. Nem véletlen, hogy életmódként fogalmazzuk meg vagyis az életed minden területén meg fog jelenni nem csupán a táplálkozásodban.

Különböző feljegyzések bizonyítják, hogy Pythagoras ókori görög filozófus is tartózkodott az állatok fogyasztásától és még az akkor divatos állat áldozatoktól is, bár igaz ő a tanai miatt mi szerint halálunk után újjászületünk akár állat képében és fordítva is. Manapság is jellemző, hogy különböző okokból gyarapodik a vegánok társasága de a végeredmény egy szebb, élhetőbb környezet felfedezése egy egészségesebb társadalom kinevelése.

vegánság

Ismerd meg a kezdeteket - avagy honnan is indult az életmód?

“Minden amit az ember egy állattal tesz visszatér az emberhez.” Olvashatjuk a filozófus tanításai között. Gyakran prédikált például állatoknak is és természetesen követőitől is elvárta, hogy kövessék életmódját. Pitagorasz nem volt egyedül ezzel a gondolkodással, körülbelül Kr. e. 600 – ban létezett egy vallási mozgalom az orfikusok akik szintén nem fogyasztottak húst, vallási meggyőződésük szerint az emberek csak így őrízhetik meg testi tisztaságukat. Nem csak a magától a hústól tartózkodtak, hanem mindentől ami állatoktól származott.

A középkorban leginkább vallási közösségekben volt jellemző a hús megtagadása, így éltek például a ciszterciek és a bencések is de más felekezetben is gyakorolták életfelfogásukat.

A vallási elköteleződést tekintve az indiaiak nagyrésze is a vegetarianizmust követi mivel a hinduizmus tanításai megköveteli életmódjukban. Az indiai írások követői az ahimszá, vagyis az erőszakmentes életet követik mivel így érhetnek el lelki fejlődést is. Az írások alapján mindig vagyis már az ókorban is széles körben gyakorolták Indiában a húsmentes életformát.

A korai újkor legismertebb vegánja Leonardo Da Vinci, a reneszánsz kor egyik legnagyobb festője szerint „Után eljön az idő, amikor a hozzám hasonló emberek ugyanolyan szemmel fognak nézni az állatgyilkosokra, mint mi most az emberölőkre”. A vegetarianizmus képviselői közé soroljuk Voltaire vagy Rousseau filozófusok is.

Később a legnagyobb hangsúlyt az angolszász régióban tulajdonítottak vegetáriánus étrend elfogadásának és hirdetésének, akkoriban vizsgálták azt is hogy a hús fogyasztása növeli az agresszivitást is. 1801 – ben létrehozták az első vegetáriánus egyesületet, tehát innentől intézményes formát kapott az életmód.

Ezt követte a Vegetáriánus Társaság megalakulása közel 50 évvel később, amely napjainkban is működik. Mivel kisebbségben voltak akik az állati termékektől teljesen elhatárolódtak sokáig nem tettek különbséget a vegetarianizmus és a veganizmus között. Az önállóság 1944 – ben kezdődött Angliában, mivel a Vegetáriánus Társaságból kivált a Vegán Társaság melyet Donalds Watson alapított és használta először a “vegán” kifejezést is.

hogyan alakítsd vegán életmódodat

Hogyan is alakítsd ki vegán életmódodat?

Első lépésként kizárunk minden állati terméket életünkből, ez nem csak annyit jelent, hogy nem eszünk húst hanem semmilyen terméket nem fogyasztunk ami állatoktól származik. Elhagyjuk például a tej és tejtermékek, tojás vagy méz fogyasztását.

Életmódként beszélünk róla mivel nem csak táplálkozásunkon változtatunk az állatok jogainak megóvása kiterjed ruházatunkra, kozmetikai termékeinkre vagy bármilyen használati tárgyunkra. Manapság azért ha már eldöntötted hogy ezt az életmódot szeretnéd követni egyszerűbben fog menni mint gondolnád mivel minden ilyen terméket könnyedén helyettesíthetsz.

Kezdjük például a húsok helyettesítésével itt választhatunk a szója, a szejtán (amit búzahúsként is emlegetnek mivel búza fehérjéből készül és közel ugyanannyi fehérjét tartalmaz mint a csirkemell), a különböző hüvelyesek vagy gombafélék széles elkészítési skálájából.

Manapság szerencsére számtalan recepttel találkozunk ami vegán ételek számos fajtáját kínálja, de akár saját recepteket is alkothatsz ízlésed szerint. A tejet és tejtermékeket is növényi fajtájukkal remekül kiválthatjuk, több márka közül is választhatunk ha rizs vagy mandulatejre vágyunk de az ízesített növényi sajtokban is széles paletta alakult ki.

Tojás helyett a tofu tökéletes választás akár egy reggeli rántotta vagy épp tésztákba is, kedvencünkké válhat hiszen semleges alapanyagként lehet leginkább jellemezni amit változatosan ízesíthetünk és használhatunk sós és édes ételekbe is. A méz helyettesítésre leginkább a rizsmaláta szirup, barna rizs szirup, juharszirup, kókusz nektár vagy szirup és ágáve nektár alkalmasak.

Te megadod szervezetnek a szükséges vitaminokat?

Szervezetünknek számos vitaminra van szüksége, hogy megfelelően működjön és jól érezzük magunkat. Legtöbbször felvetődő kérdés a vegánoknál hogy nem fognak – e vitamin hiánnyal küzdeni életmódjuk miatt. Manapság köztudott, hogy a rostokban és friss zöldségekben gazdag étrenddel tudjuk szervezetünknek leginkább biztosítani a vitalitást és egészséget. Számos szív – és érrendszeri, daganatos vagy cukor betegség kockázatát csökkenthetjük vegán életmódunkkal.

A gabona és rost félék bőven dúskálnak vitaminokban, szervezetünkre pedig csak jótékony hatással vannak. A rozsnak például kiemelkedő a kalcium, B1, E vitamin, vas, mangán, kálium, magnézium és foszfor tartalma is, ezáltal csökkenti a koleszterinszintet is.

Szívünket és érrendszerünket hajdina fogyasztással is óvhatjuk de emellett magas C és E vitaminokban is. Egész délelőtt jótékonyan hat ha zabbal indítod a napod, hiszen bőséges B (B1, B2, B3, B6), K és E vitaminokban ezek mellett cink, szelén, réz, vas, mangán és magnézium forrás, lassan szívódik fel tehát hosszú ideig fitten érezheted magad.

A szezonális gyümölcsökben is fellelhető a vitaminok és ásványi anyagok széles skálája, velük kapcsolatban arra figyeljünk, hogy a szakértők a reggeli vagy délelőtti órákban ajánlják fogyasztásukat testünk megfelelő anyagcseréje érdekében. Az olajos magvak, diófélék is tartalmaznak fehérjét különböző antioxidánsokat, ezek fogyasztására érdemes odafigyelni vegánként.

Amit nem tudunk élelmiszerekkel kellő mennyiségben fogyasztani az a B12 vitamin, ami vegán gyermekeknél kötelező de felnőttek esetében is érdemes kiegészíteni. Testünk számára ez a vitamin létfontosságú, mivel sejtmegújulástól a idegek működésén át a vérképzésében történő folyamatokban vesz részt. Mivel természetes előfordulásuk azokban az élelmiszerekben van amiket vegánként nem fogyasztasz (húsok, tej és tejtermékek, sajtok, tojás) emiatt válik fontossá a vitamin más formában való bevitele. Számos tévhit ellenére a vegánok szervezete vitaminokban gazdag, jó fizikummal rendelkeznek és életmódjukkal pozitív példát mutatnak társadalmunknak, hogy egy egészségesebb és környezetére empatikusabb generáció fejlődjön.

Ha te is érdeklődsz a vegán életmód iránt, látogass el éttermünkbe és csatlakozz a Magora közösségéhez. Kövesd eseményeinket és ne maradj le aktuális nyeremény játékainkról sem!

Posted in Egészség

Table Reservation

[contact-form-7 id="" title=""]